2010. február 1., hétfő
A megbocsatas igencsak kereztenyi cselekedet (oke, en nem vagyok praktikusan kereszteny, de azert vannak jo otleteik), de egyre kevesbe vagyok meggyozodve arrol, hogy minden megkulonboztetes nelkul alkalmazza az ember.
Mikor jon a "megbocsatas" a kepbe? Mikor valaki hulyeseget/gorombasagot/aljassagot kovetett el veled szembe, de rajott, es meg szeretne valtoztatni a viselkedeset. Ezzel viszont csak egy gond van: tapasztalatom alapjan, az emberek altalaban nem valtoznak. Legkozelebb ujra igy lesz, ujabb megbocsatas, sosem tanulas... Az "igergetes" hogy minden maskent lesz, hogy az megtanulta az ember a lecket fabatkat sem er, amig valami komony kovetkezmenye nincs a tetteknek. Feltetel nelkuli megbocsatassal medig nincs.
Igy pedig a "megbocsatasom" reven jutok egy csomo karma-hoz, te azt rakhatom akarhova, ha evoluciosan meg jol hatranyba kerulok. Franya "feledekenysegem" is az ok - mikor rosszul mennek a dolgok, akkor megfogadom, "most az egyszer megbocsatok, de legkozelebb visszlat!". Aztan persze a nyugalmas intermezzo meg eltorli ezeket az erzeseket, es nincs "viszlat" kenyszer...
***
2010 viszont nagyon jo lesz. Erzem a csontjaimban (megha nem is vagyok olyan oreg, hogy barmi mast erezek bennuk). Sot, mar eddig is jobb mint az egesz 2009. :)
2009. december 25., péntek
Ilyen Karacsony tajan mindig eszembe jut a blog, hisz jo par eve a karacsonyi szunetben kezdodott. Meg most is emlekszem a korulmenyek jo reszere: kicsit unatkozva, kicsit kivancsian keresgelni a neten, belefutni a freeblog-ba, ejszakaba-nyuloan olvasni egy par (joreszt mostmar nem letezo) iromanyt, es regisztralni sajat magamat is...
Azota persze nagyon sok minden tortent, es nagyon sok minden megvaltozott. Neha vagyom vissza ahhoz a regi onmagamhoz. Meg hogy mennyire "nevtelen" volt ez a hely, es igy azt tudtam irni amit csak akartam. Megha joreszt csak illuzio volt a "kreativitasom".
Persze igy a jo adag blog-hanyagolas utan, a "nevtelenseg" ujra megvan, de azert ez nem a regi. Sokkal kapkodosabb erzesem van, ugyanannyi ido sokkal kevesebbnek erzodik, talan nem utolso sorban mert nem teljesen jol hasznalom ki. Igy pedig, hogy az ido nem adott hanem premium, sokminden nem olyan jo mint lehetne. Tervek kozott ugralva hanyagolom el az ittet es mostot. Meg ha mar irok, megha nem is teljesen tudatosan, de csak kellene valakinek olvasnia egyebkent meg kicsit idopocsekolasnak erzem. Ha nem akarnam, hogy mas lassa, akkor irnek papirra - irok is, a legjobb kifakadasokat papiron talalom meg, igy a fuzeteimben szetszorva jo kis "gyongyszemeket" lelnenek ha itt tudna barki mas is magyarul...
*
Uj ev, uj kezdetek illuzioja. Bar azt talan fejlodesnek konyvelhetem el, hogy ezeven az ujevi fogadalmakat az uj ev elott szeretnem elkezdeni. Nem szeretem a kulonleges alkalmakkor tett kulonleges dolgokat. Ha valamit jol szeretne csinalni az ember, akkor mindig ugy legyen, ne csak amikor ilyen mesterseges nyomas nehezedik ra.
Marpedig van boven mit fogadni es javitani. 2010 pedig jo ev lesz. Kulcsszavak pedig remelhetoleg:
- sarokra allas
- hatekonysag
- utazas
- ujrafelfedezes
- itt-es-most
Nem mindha ez jelentene barmit....
*
Most csend van, csak a szamitogepek ventillatora hallatszik, es az en gepelesem. Az elso atdolgozott Karacsony (hiszen az itt Tajvanon nem unnep), bar nem mindha sokat ertem volna el ma. Ejfel utan. Meg egy kis olvasas (offline) belefer ma, lezarni a napot.
Es Boldog Karacsonyt. :)
2009. június 7., vasárnap
2009. április 3., péntek
Ha nekiallnek megkeresni az eredeti indokokat, amiert ezt a blogot elkezdtem irni, akkor a kaladvagy a legszembeotlobbek kozott lett volna. Valami olyasmi racibol, hogy mikor az emberen rajta van a "kenyszer", hogy erdekes legyen, akkor valahogy mindig kiotol valamit amitol erdekes lesz. Vagy legalabbis probal valami hasonlot...
Ezzel most osszevethetem a jelenlegi helyzetemet: negy ev Angliai kiruccanas utan (ami mondjuk egy felkeszulesnek is tekintheto) Tajvanra vitt a szel, immar ot honapja (es ki tudja meddig). Kalandnak ez jo felutes? Biza, adott a teljesen uj szituacio, rejtelmes nyelv (bar 5 honap utan kicsit kevesbe rejtelmes), meg rejtelmesebb etelek, uj baratok, uj tajak, uj szokasok, uj burokracia, uj idojaras, minden uj. Es mindez a valtozas egy ropke 16-oras repulout utan volt, mikor a hetet a surgo-forgo Oxfordban kezdtem, es meg surgo-forgobb (bar nekem sokkal csendesebb) Taipei-ben fejeztem... Ha itt nem lenne szituacio, amirol lehet irni, akkor sehol...
Ehhez kepes csend. Tul sok izgalom lenne? Vagy valtozott a motivacio? (jo eg, oregszem? :P ) Talan tul sok 3 nyelvet fenntartani (a legtobb baratom mar inkabb angolul tarsalog), annyi fele kommunikalni?
Semmi sem olyan mint annak idejen mikor ezt kezdtem. De ezt az uj kezdetet sem kellen elszalasztani. Igy 5 honap utan megprobalok majd valahogy felzarkozni....
2008. szeptember 7., vasárnap
... de mikor nem mondod ki a kérdést, de választ kapsz rá, mondjuk mikor egy régen olvasott blog felnyitásakor épp pontosan arról van szó amit most ebben a pillanatban rágja az embert.... na akkor kezdhetnék el valami felsőbbrendűben hinni, de ehelyett inkább olvasok tovább.... Huh, ez most kiütött kicsit....
[...]
Az jutott viszont eszembe - Jézus, Buddha és Mohamed (többek között) vajon a való életben mennyire kontrollálta magát és beszélt szépen, vagy épp az ellenkezője? Kezd úgy tűnni, hogy az életre való nagy rálátás sokszor párosul szabadszájúsággal... Nem az, hogy mindenre káromkodik az ember, ami csak jön. Inkább az, hogy valamit sokkal könnyebben és valóságosan lehet kifejezni mikor az ember nem azzal törődik, hogy politikailag korrekt és kimért legyen....
Most kicsit idegesítő magamnak lenni...
Annyi mindent szeretnék kérdezni azoktól az emberektől, akiktől szoktam mikor gondolkodóba esek - most viszont minden kérdésemre tudom a (nagyjából) helyes vagy értelmes választ. Így pedig nem lehet senkivel beszélgetni - tudom mit mondanál és mit kellene tennem, de azért megkérdezhetlek és tehetünk úgy mintha nem?
A józan ész ilyesforma kicsit skizofrén beleszólása az impulzív félbe jól jön mikor hülyeségeket mondanék valakinek vagy megbántanék embereket. De kevésbé szeretem, mikor a válasz birtokában sincs semmi fogalmam a hova-továbbról!
Ides fiam, ha a hülyeség fájna, te ordítanál....
[...]
Ahelyett most répaevés van mert csokielvonót tartok (milyen jó lesz mikor majd újra) és igekszek nem tervezni... Micsoda nyugalom.
2008. szeptember 2., kedd
Ide márpedig mindenképpen el fogok menni, Wast Water kicsit Skócia alatt... Mégpedig még szeptemberben. Punktum...
Mikor ideges vagyok mindíg rettentő álmos leszek. Időnként, mikor a hullámok összecsapni készülnek a fejem felett, egész nap csak aludnék. Nem mintha álomba-menekülés lenne, mert ilyenkor kevesebbet is álmodok mint az átlag, csak kikapcsol az agyam fél napokra....
Nem jó ez, olyan mint az ájuló-kecskék, akik ha megijeszted őket megmerevednek, elesnek és tiszta halottnak néznek ki vagy 10-15 másodpercig, utána felugranak és elszaladnak... egészen a következő ijesztésig.
Ez a virtuális beájulás azért rossz, mert ha az ember nem tesz semmit, a nyomás nem lesz magától kissebb. Csak ha a kiadott feladatokat elvégzi az ember. Mikor a legnagyobb az idegesség, akkor kellene napi 30 órás éberség és koncentráció.
Bár ez is lehet feladatfüggő. Ha tudom, hogy valamit meg tudok oldani, csak idő kell hozzá, akkor megy is. Ha nem hiszek benne, akkor 2 órával ébredés után megint csak csukódik le a szemem és szenvedek... Feltételes narkolepszia? :)
Mindeközben meg megy az irígység (kicsit, nem komolyan), mikor mások minden látszólagos erőfeszítés nelkül suhannak át a feladatokon. Én akarom ilyen könnyedséggel venni az akadályokat!
Persze azért a vágyakozásból valódi eredmény is születik néha. Az a gáz, hogy megszámlálható alkalmakkor. Utóljára 2007 nyara és 2008 május... De ha akkor sikerült, most is lehet fordítani. Csakazértisna....
2008. augusztus 31., vasárnap
Ki vajon a lustább - aki egész nap tv-t néz, aki egész nap híreket böngész a neten, vagy aki egész nap olvas?
Mert amíg nem sok szimpátiám van az első kettőhöz (valőszínüleg mert én magam annyiszor teszem...) addig a harmadik nem tünik idővesztegetésnek, az emberek unszolják a gyermekeiket és egymást hogy sokat olvassanak. Pedig mindhárom elég hasonló, vagy nem?
Na mindegy... Azt hiszem ma tv-ből meg fogom állni egy filmnél és egy sorozatepizódnál, könyvre majd ha lesz idő, es net - mikor minden egyes, hónapok óta húzódó levélre válaszoltam (vagyis talán soha).
Mégis a legjobb - csak venni magamat, és elmenni otthonról egy ideig. Szinte bárhova, szinte bármit tenni.... Mégha most szemerkél is az eső, az a jó.
Kicsit feljebb hangosítom a zenét, talán egy kis stimulációnak. Máskor érzéstelenítésként hat, de most nincs az a mennyiség úgysem, ami használna, és nem is kellene. Nem, mindent érezni kell, ami csak jut. A stimulálás által pedig hátha sikerül a 12-felé szaladó gondolatokat egy irányba rendezni...
Újrakezdés ez, nem egyszerü süti. Főleg, hogy nem tudom, a világ azon együttálása ami megszakította az írást, mi is volt és vajon elmúlt-e?
Mert azért sok minden változott. Nem úgy, hogy külső szemlélő rám sem ismerne, de úgy hogy én belülről nem feltétlenül. Jobb, rosszabb, az viszont csak a külső szemlélők tudják eldönteni.
Mi más? Régen azért tettem dolgokat, hogy tudjak írni róluk. Nem mindent azért, de sokat. És milyen jó is volt, mennyi élmény jött belőle, felszabadító, mikor az ember "miért ne?" hozzáállással megy neki az életnek az "ugyan miért?" helyett. Viszont mikor már így lát az ember mindent, az íráskényszer elmúlik és egy idő után inkább befelé kezdene nézni. Nem csak, hogy mi az amit tesz, hanem hogy annak mi az értelme. Akkor pedig nekiáll írni, mert összeáll a világkép, mert van mit mondani. Ez pedig nem volt eddig. Sokkal könnyebb exhibicionistának lenni mint bölcsnek. Én pedig messze nem vagyok bölcs... Azt is mondhatnám, egy szép kerek hülye gyerek vagyok. Eddig viszont el kellett jutni, minél több mindent tapasztaltam, annál jobban érzem, hogy gőzöm sincs semmiről.
Egy könyvben, amit nemrég olvastam, volt egy érdekes elképzelés, a jamais vu.Ez, kéremszépen, a deja vu ellentéte, mikor akárhányszor látsz valamit, nem lesz ismerősebb, nem tudsz többet róla. Ahogy belegondoltam, egyre jobban így érzem most magam sokmindennel kapcsolatban...
... mikor ezer év után sem tudja az ember biztosra venni, hogy amit tesz, az hogy hat a másikra - és magára...
... mikor az ember mindíg visszafelé tekint a "legjobb pillanatot" keresve, mikor ott van épp az orra előtt szinte egyfolytában....
Nem baj azért, ha szenvedni kell, a mostani szenvedést nem adnám semmi másért. Ez az a szenvedés, mikor a jó dolgok megérintik az embert, és vonzzák magukhoz bármilyen távoltól, az az érintés pedig itt van az ujjaimban... A szilánkokból egyszer majd össze fog állni a kép, egyser meg kell lennie mindennek amit szeretnék találni. S mikor összeáll majd egyszer, abban az ölben szeretném minden egyes nap álomra hajtani a fejem... :)